Arra ébredtem mély álmomból, hogy valaki felpofozott.
-Hope, édredj fel este nyolcóra van!- mondja Daniel.
Mögötte lévő ablakon kilátok az erdőre.Sötét van.A csillagok közül néha felcsillan egy-egy a földet körülvevő égbolton.Vajon mi lehet a csillagoktól messzebb?Bolygók, birodalmak vagy egy másik univerzum?Erre senki se tudja a választ.
-Oké, oké-mondom és gyorsan kipattanok az ágyból.
-Kimenjek?
-Nem kell nem akarok átöltözni-kedvem lenne beszélni vele és abba a két gyönyörű kék szemébe bámulni, de szorít az idő.Kitudja lehet, hogy èvek múlva is együtt fogunk élni.Úgy érzem magam mellette mintha már legalább 10 éve ismerném és nem két napja.
-Elinduljak az erdőbe?-kérdem.
-Indulj és vidd magammal az én táskámat is, hogy onnan rögtön menjünk a 8.szektorba.
-Oké.Szia-mondom.
-Szia-mondja és kilépek az ajtón.
Megint esik a hó.Magas fenyőfák mellett haladok el amiknek még a feléig se érek fel.Ahhoz képest, hogy a 3.világháború a Sineoklok ellen mindjárt kitör minden olyan nyugodtnak és gondtalannak tűnik.
Már elég mélyen bent vagyok az erdőbe.Úgy teszek mintha vadásznák, pedig tudom, hogy télen nem nagyon van sok esély vadászatra.
Hirtelen észre veszek egy furcsa jelet a fán.Egy háromszögben lévő szem, valahonnan ismerősnek tűnik.
Óvatosan végig simítom a mintát az ujjaimmal, nincs rajta semmi különös mégis megrémít valami a tudatalattimban.Gyorsan rápillantok az órámra amit egy utca sarkán találtam eléggé szét van málódva a fekete bőr amiben benne van az óra.
Az óra üvege tele van pókháló szerű vékony vágásokkal.
11:50 perc van.Elég sokat sétálhattam, ha így elment az idő.
Közeledő lépteket hallok.Előhúzom
a tört a zsebemből, a sötétben még sötétebbnek tűnik.Egyszer csak megjelenik Daniel a bokrok mögül.
Rám támad.Először rám ugrik, aztán felpofoz.Előkapom a tőrt és arcba vágom.Ő közben kicseréli magát egy testtel.Belészúrom a tőrt és szaladok tovább.Közbe Daniel utánam fut 5 méterrel arrébb.Innentől a 8.szektorig számításaim szerint semmi se állíthat meg.
Kicsit később Daniel mellémfut.
-Jó voltál-mondja és lepacsiztunk.
-Köszi, te is.Hol fogunk megállni?-kérdezem,mert már úgy érzem, hogy mindjárt leszakad a lábam.
Körülöttem eléggé elmosódott a táj.
Ugyanolyan egyszerű faházak melletti erdőkön keresztül haladunk át.
-Dan, kérlek álljunk meg nem bírom tovább-mondom.
A lábam már külön életet él a testemtől.A.szám kiszáradt és kicserepesedett.A legrosszabb az, hogy hulla fáradt vagyok.
Még két lépést megyek.
A lábam lüktet a fájdalomtól már végképp nem bírom.
Ekkor a földre estem és összerogytam. EKezdett elsötétedni a világ.
-Hope, édredj fel este nyolcóra van!- mondja Daniel.
Mögötte lévő ablakon kilátok az erdőre.Sötét van.A csillagok közül néha felcsillan egy-egy a földet körülvevő égbolton.Vajon mi lehet a csillagoktól messzebb?Bolygók, birodalmak vagy egy másik univerzum?Erre senki se tudja a választ.
-Oké, oké-mondom és gyorsan kipattanok az ágyból.
-Kimenjek?
-Nem kell nem akarok átöltözni-kedvem lenne beszélni vele és abba a két gyönyörű kék szemébe bámulni, de szorít az idő.Kitudja lehet, hogy èvek múlva is együtt fogunk élni.Úgy érzem magam mellette mintha már legalább 10 éve ismerném és nem két napja.
-Elinduljak az erdőbe?-kérdem.
-Indulj és vidd magammal az én táskámat is, hogy onnan rögtön menjünk a 8.szektorba.
-Oké.Szia-mondom.
-Szia-mondja és kilépek az ajtón.
Megint esik a hó.Magas fenyőfák mellett haladok el amiknek még a feléig se érek fel.Ahhoz képest, hogy a 3.világháború a Sineoklok ellen mindjárt kitör minden olyan nyugodtnak és gondtalannak tűnik.
Már elég mélyen bent vagyok az erdőbe.Úgy teszek mintha vadásznák, pedig tudom, hogy télen nem nagyon van sok esély vadászatra.
Hirtelen észre veszek egy furcsa jelet a fán.Egy háromszögben lévő szem, valahonnan ismerősnek tűnik.
Óvatosan végig simítom a mintát az ujjaimmal, nincs rajta semmi különös mégis megrémít valami a tudatalattimban.Gyorsan rápillantok az órámra amit egy utca sarkán találtam eléggé szét van málódva a fekete bőr amiben benne van az óra.
Az óra üvege tele van pókháló szerű vékony vágásokkal.
11:50 perc van.Elég sokat sétálhattam, ha így elment az idő.
Közeledő lépteket hallok.Előhúzom
a tört a zsebemből, a sötétben még sötétebbnek tűnik.Egyszer csak megjelenik Daniel a bokrok mögül.
Rám támad.Először rám ugrik, aztán felpofoz.Előkapom a tőrt és arcba vágom.Ő közben kicseréli magát egy testtel.Belészúrom a tőrt és szaladok tovább.Közbe Daniel utánam fut 5 méterrel arrébb.Innentől a 8.szektorig számításaim szerint semmi se állíthat meg.
Kicsit később Daniel mellémfut.
-Jó voltál-mondja és lepacsiztunk.
-Köszi, te is.Hol fogunk megállni?-kérdezem,mert már úgy érzem, hogy mindjárt leszakad a lábam.
Körülöttem eléggé elmosódott a táj.
Ugyanolyan egyszerű faházak melletti erdőkön keresztül haladunk át.
-Dan, kérlek álljunk meg nem bírom tovább-mondom.
A lábam már külön életet él a testemtől.A.szám kiszáradt és kicserepesedett.A legrosszabb az, hogy hulla fáradt vagyok.
Még két lépést megyek.
A lábam lüktet a fájdalomtól már végképp nem bírom.
Ekkor a földre estem és összerogytam. EKezdett elsötétedni a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése